Mindenki életében van egy fal.

Egy emlék vagy egy érzés mely mindig benne kering.

Nem hagyja nyugodni.

Nem tud aludni.

Fél és zárkózott.

Néha dühkitörésekben adja ki magából.

Ám van, aki magában tartja.

És az ilyen ember halk lesz, mint a szél nesztelen suhogása.
Nem beszél.

Magába dől és nincs barátja.

 Fal mindenkiben van.                                  

 És talán nem, azaz ember erős, ki nehézsúlyú bokszmérkőzéseken nyer.

Sem pedig az, aki bárkivel kötekedik, hogy megmutassa milyen kemény.

Szerintem, azaz ember erős ki élet folyamán, képes egy olyan dologra, amire sokan mások nem.

Az ember ki képes ledönteni ezt a falat.

Minden este azt álmodom.

Mikor ébren vagyok akkor is.

Egy rémálom, mely nem hagy, és gyötör már több esztendeje.

Álmom sötét, mint a fekete éjszaka, és félelem övezi.

Olyan, mint a halál.

Álmomban egy utcát látok.
Ismerem ezt az utcát, itt voltam gyerek.

Egy szokványos utca volt olyan, mint a préri bármely városában.

Poros utca, szalonokkal és borbélyházakkal tele.

Ekkor látomásom van, mint egy vízió.

Egy szalont látok, benne részegekkel, gentleman-ekkel, táncosnőkkel és kártyázókkal.

A bárpultnál egy viszonylag öregember.

Ráncai élesek, keze remeg.

Arcán a megtörtség és a túlterheltség tükröződött.

Ez az ember nagyon gyenge volt és erőtlen.

Bár ezt külsején csak a ráncok, és a remegése mutatta.

Büszke tartása volt, és kicsit se mutatta, mennyire gyötrődik és szenved.

Felesége szülés közbe halt meg.

A kicsi túlélte.

De azt, hogy a felesége meghalt sose felejtette el.

Nem tudta, s ez marcangolta a lelkét.

Látta feleségét.

Amint erőlködik, arcán izzadtságcseppek folytak.

De nem csak izzadtság cseppek, könnycseppek is.

A nő üvöltött fájdalmában.

Végül megszülte a csecsemőt.

Az orvos kivette és körbemutatta az egész rokonságnak.

Mindenki örült.

Ekkor férje odafordult és látta, feleségét amint csukott szemmel fekszik a korházi ágy párnáján.

Biztos csak fáradt gondolta. Megcsókolta homlokát és elment.

Csak másnap tudta meg a rossz hírt.

Első napokban nem mutatta, hogy rosszul van.

 Aztán gyakran elájult, bőgött.
Elkezdett inni.

Majd rémálmai lettek és ebbe majdnem beleörül.

De végül lassan hozzászokott, ezekhez, a rémálmokhoz és a pokoli érzésekhez.

Bármilyen jól is titkolta mások, vagy maga előtt, de ezen a traumán sose tudta túltenni magát

Ám elhal a muzsika, és az emberek sietősen távoznak.

Csak a pultos marad.

A távozások oka három ember, akik percekkel ezelőtt jelentek meg az ajtóban.

Szép lassan besétáltak.

Már tudtam, hogy baj lesz.

Felültem a lovamra és elkezdtem vágtatni.

De ahogy vágtattam az utca is megnőtt előttem és kontinenseket összekötő vasútvonal hosszúságú lett.

De én csak vágtattam.

Közbe képek villantak be.

Láttam, ahogy az egyik gorillája a középső bandavezérnek, elkapja az öreg nyakánál az inget.

Sarkantyúm belevágtam a ló oldalába, s ettől hangosan nyerítve még gyorsabban futott.

De mind hiába porzott utánam oly nagyon a homok, az út fáradhatatlanul nőtt.

Újabb kép melyen az öreget a földre lökik.

A két gorillának tipikus gyilkos és vad arca volt.

De a középsőnek, a bandavezérnek akár egy pap.

Arca nem volt túlzottan poros, csak amennyit a szél az arcába fújt.

Magas ember volt, és a többi vadnyugati bőr ruhától eltérő ruházata volt.

Arcán egy hatalmas vágásnyom éktelenkedett, ami a szemhéját is átszelte.

Hirtelen az utca hirtelen visszaszűkült eredeti formájába.

És megpillantottam a szalont.

Külseje hanyagolt volt, rendezetlen.

Senki nem nézte volna ki belőle innen, hogy mily nagy pompa és dicsfény van belül.

Valóban gyönyörű volt.
Első osztályú, menő hely.

Leugrottam a lóról és berohantam a kocsmába.

Az szerencsétlen tulajdonos a földön feküdt, és kinyújtotta kezét, mintha azzal akarná kivédeni a feléje tartott revolver lövedékét.

Arcán félelem és könyörgés jelei rendeződtek.

Már indulni akartam, de ekkor egy kisfiú rohant be mellettem.

Arcán vidámság tükröződött, arca ragyogott és örömtelien kiáltott apja után.

De csak addig még észre nem vette a kegyetlen jelenetet.

Kisgyerek fejjel fel se fogta, mi történik körülötte.

Apja ekkor ráüvöltött, hangja parancsoló és kegyetlen volt.

-MENEKÜLJ BOLOND.

 A gyerek annyira megijedt, hogy elkezdett rohanni, ahogy csak bírt.

A bandavezér utána lőtt a pisztollyal.

Ám az évek során sok öldöklés miatt (melyek áldozatai általában felnőttek voltak) reflex-szerűen egy felnőtt magasságra lőtt.

Így a golyó bár a gyerekkel egy irányba de egy 15cm-fölötte suhant el a lövedék.

A gyerek kirohant és elrohant az utcán.

Ekkor a bandavezér dühösen az öreg felé fordul és pisztolyával célzott.

Lelassult az idő, a hang eltűnt.

Hátrafordultam és láttam a kisgyereket az ablakban leskelődni.

Ekkor eltorzult az álom és nagy feketeség vonta ködbe a területet.

Csak a kocsma belseje látszott.

A kevés fény miatt nehezen lehetett látni a berendezést, csak a terem közepe borult fénybe.

Ott látta a jelenetet.

Néma csönd.

A vezér képe sátáni és pokolbéli arckifejezést öltött.

Az öregé kihívót, mintha az mondta volna na lőjél csak.

Ekkor eldörgölt a pisztoly és lassított jelenetbe látom, ahogy a lövedéken megcsillan a fény.

Majd a lövedék célba ért.

Átszakította a ruhát és feltépte a bőrt.

 A sebből először kis mennyiségben majd zúgó patakként kezdett folynia bíbor színű vér.

A következő két lövedék úgyszintén a mellkasába ment, de az egyik bennrekedt bordái közt és a tüdejében maradt.

Az öreg elkezdett fuldokolni és hörögni.

A vezér megvetően nézett rá, és még egyet lőtt.

Ez a lövedék jóval a tüdeje fölé ment, az arcába fúródott és az álkapcsának ütődve el deformálta azt.

Ott egy hatalmas szakadt lyuk keletkezett melyből végig az állán folyt a vér.

.Végül elhallgatott a hörgés és végleg eltávozott e világból.

A bandavezér és kísérete kisétált otthagyva a halottat a padlón.

Percek múlva a kisgyerek rohant be, leborulva apja holttesténél és elárasított apja testét szomorúságból fakadó hatalmas könnycseppekkel

Ez a férfi ki erős volt és mégis gyenge, ki bátor volt és mégis félt, ki élt miközben már meghalt, kit szerettek és gyűlöltek, kit ily hidegvérrel meggyilkoltak, ez volt az apám.

Számomra ez a fal.

Próbáltam elfeledni.

Részegre ittam magam nem egyszer.

Borbélyházakban töltöttem estélyimet és örömlányokkal szórakoztam.

Könyvtárakat jártam és olvastam, és ha néha elfeledtem, álmomban mindig újra előjött.

De nem csak akkor szinte mindig.

Az életem rettegésben telt.

Féltem aludni, féltem ébren lenni.

Elmentem, elmenekülte m a préri más városaiba, de sehol nem feledtem.

Olyan volt ez, mint egy átok.

Mint egy átok mely kínozza az embert, melytől nem szabadulhat.

Hiába volt minden.

Talán valahogy mégis le tudom dönteni a falat, bár úgy érzem ez lehetetlen számomra.

Talán egy megoldás van.

Elhatároztam, visszatérek a városba és végzek a gyilkossal.

Két napja lovagolok egyfolytában, a missisipi-vel párhuzamosan de nem a partján.

Szerencsétlen lovamat eléggé megkínoztam, a kétnapi majdnem folyamatos vágtával, de végül kirajzolódtak előttem a város körvonalai.

Ez a város hol szinte 17 éve nem jártam.

Hol gyerek voltam, s hol életem legszörnyűbb élményét éltem át.

Rögtön feltűnt a szalon, hol a gyilkosságot elkövették.

Ugyan olyan ócskának tűnt, mint mikor gyerekként játszottam ott.

Beléptem.

A berendezés teljesen megváltozott.

De a terem közepe üres volt.

Talán féltek, hogy ott valami átok ül, mely megkörnyékez mindenkit, ki odamegy.

A vezér, aki elrabolta tőlünk a szalont, bár ő volt a tulaj, de a pultnál egy másik megbízottja volt.

Odasétáltam hozzá, mer ő épp egy asztalnak támaszkodva és fölé dőlve, beszélgetett pár gazdag földbirtokossal.

Odafordult felém, és talán életében először ijedt meg igazán, persze hamar palástolta, és fürkészően végigmért.

-         Ez az arc, ezek a vonások, ez a sötétbarna szem, te… egy emberre emlékszem, aki így nézett ki.

Szúrós tekintetet vetettem rá.

Elvettem az asztalon lévő kentucky-t és beleittam.

Majd visszatettem, mindvégig a szemébe néztem.

Ő pedig állta a tekintetem.

- Apád miatt jöttél? Vendetta miatt?

Szótlanul álltam és rá néztem.

-         Kint elintézhetjük, csak mi ketten, szemtől szemben.

-         Mint te az apámmal? –Nyers voltam és szarkasztikus.

Gyűlöltem az ilyen szemét nagyképű embereket.

Szemtől szemben, egy fegyvertelen embert ölt meg.

Még védekezni se tudott.

De nem süllyedek le az ő szintjére.

-         Kint délben.

-         Állom.

Nem szívesen fogtam kezet vele, de így kívánta meg a törvény.

Leültem az egyik asztalhoz, és magányosan iszogatni kezdtem egy pohár kentucky-t.

A toronyóra mutatói szerint az idő éppen 11: 47.

Már mindketten kinn állunk egymástól messze.

Mindketten készülődtünk

Én a colt-omat az övemre függesztettem.

Szép kis pisztoly volt.

Közepes méretű, nyele bronzszínű és mindenféle karcolt minták voltak rajta.

Kabátom magamon hagytam de, ujját feljebb húztam és az elejét is a hátam mögé vágtam.

Kész voltam, hogy bosszút álljak.

Ő is, szép lassan odasétált szembe velem.

Az ő övén két revolver volt, az egyik az volt mely apámmal végzett.

De az övéi nyele mindkettőnek fekete volt.

Kiálltunk egymással szembe és merőn néztünk egymás szemébe.

Akárcsak az apám és ő.

Csak apám fegyvertelen volt.

Ez a szemét.

A toronyórára néztem.

11: 57 volt.

Még 3 perc.

Ez a három perc nekünk örökkévalóságnak tűnt.

Vártunk, és csak egymást néztük.

 Mindketten szép lassan a pisztolyokhoz raktuk a kezünk.

A szél a homokot az arcunkra fújta és a szemünkbe, mégse csuktuk be, merőn néztük egymást.

Aztán felhangzott a toronyóra kongása.

Mindketten előrántottuk a pisztolyokat és tüzeltünk.

Minden villámgyorsan zajlott.

Mire feleszméltem ő a földön feküdt.

A fején egy hatalmas lyuk, melyből ömlött a forró vér.

Diadalmasan álltam ott.

Megbosszultam apám halálát.

Végig néztem magamon és nem találtam se vért, és nem éreztem fájdalmat.

Most hirtelen elmúlt minden rosszkedv és mintha új életet kezdtem volna.

Fejemben nagy dübörgés volt, mintha dőlne, törne valami.

Talán a fal.

Megmozdultam és hirtelen hideg érzés hasított belém és szörnyen megijedtem.

Érezte a tüdőmnél valami hideget.

Odanéztem.

A kabátomon fekete éget lyukat, láttam, elhúztam és nem sokkal a jobb oldalon, a szívem táján tiszta vér volt az ing.

A szemét mégis eltalált.

Eltéptem az inget és láttam, hogy a lövedék megállt bennem.

A tüdőmben.

Belső vérzésem volt.

Alig pár órám volt hátra.

Felszálltam a lóra és elvágtattam a városba.

A városka temetője nem volt túl nagy, de sok sírt tartalmazott.

Hamar megtaláltam apámét.

Az egyetlen melyen nem volt új virág legalább 17 éve.

Lecsatoltam övem és kalapom és letettem a sírra.

Megbosszultalak apám, most már nyugodtan pihenhetsz a túlvilágon.

Ott ültem még sokáig a sírnál, de időm egyre fogyott és sietnem kellett.

Tudtam, nem kerülhetem el a halált.

Lovammal kivágtattam a város szélére.

Leszálltam, megsimogattam a fejét és sörényét,  majd rávágtam egyet a hátsójára, és az villámgyorsan elvágtatatott a végtelen prérinek.

Elindultam az utcán, nem volt már rajta senki.

Ahogy sétáltam a vérem kezdett elfogyni

Egyre többször ugrottak be képek.

A fal omlott le.

Egyre nehezebben tudtam sétálni.

Lábaim elerőtlenedtetek, és a földre rogytam.

Úgy éreztem, mintha valahol máshol lennék, nem ebben a testben.

Kezdtem homályosan látni.

Képek villantak be egy másik helyről, egy tisztást láttam, tele fákkal, zöld fűvel, és állatokkal.

Bölények legeltek odébb.

Eldőltem, és elfeküdtem a poros utcán.
Egyre nehezebben lélegeztem.

Félig port szívtam be.

Szívem lelassult.

Ott sétálgattam én már a mezőn, mely oly tökéletes volt.

Mely tiszta volt, nem volt benne fertő és rossz csak jó.

Szívem lassan megállt, szemem becsukódott, és nem nyílt ki többé.

Varázslatos szép volt e tisztás, egy kis patakkal.

És a patak mellett egy házat láttam.

Kis faházzal.

Odasétáltam.

Apámat láttam, aki odasétált hozzám.

Elém állt, végigmért.

Hangja vidám volt, először életembe láttam ilyen boldognak.

- Büszke vagyok rád fiam.