Vízben úszom, emberek közt mindenki.
Fogytán a levegőm, mondták mit kell tenni.
(Az életben szépet és boldogságot lelni.)
Fel, gyorsan a felszínre, kiszakadni e térből,
Kibuggyanni, mint a vér vágott érbol.

E cél nem csak az én koponyámban fogant
Meg, nem csak én eresztek el egy hogyant
És lebegek némán fuldokolva. Sokan vannak azok.
Buborékjaim csak sziszegve szenvedő pillanatok:
Savasan maró, kaparó emlékek,
Régen kipukkadt lehetőségek.
Felesleges nyögni egy miértet.

Felfelé tartanék én is, de mélybe húz minden,
Fulladásos halál, lent a sötétben, mélyen.
Ez lesz a sorsom, már előre érzem.