Egyedül vagyok a sötétben,

Egyedül bolyongok az éjben.

Reménytől fosztva, hiába,

Engem megérintett a csend magánya.

Elvesztettem hitemet, elvesztettem lelkemet,

S a mindig hozzám kegyes istenemet.

Családom elhagytam, elküldtek örökre,

Egyedül a félelmes sötétbe.

Barátok! Barátok!

Kiáltok hozzátok,

Hol vagytok?

Mikor szükségem van rátok.

Bizalom, bizalom,

Mind, de mennyi hiába.

Hisz mily borzalom,

Mert volt e soknak ára.

Üzenem „barátnak”, s kik várnak,

S minden ember fiának.

Ott rejtőzőm, hol legkevésbé várnak,

S csak várok, s várok.