Fekete Sárkány Irodalmi Társaság
Fekete Sárkány Irodalmi Társaság
Tartalom
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
GT
GT : A II. Világháborúban

A II. Világháborúban

britannicus  2006.04.13. 02:05

Remekmű.

(egy zsidó gyermek naplójából)

               1943

 

Ekkor becsapódott a szomszéd házba egy bomba,

Mindenki előtt nyitva állt a házunk melletti katakomba,

Oda menekült el a családom is, bár még nem az egész,

A bátyám, aki zenész,

Nem akarta veszni hagyni hangszereit,

Mikről, hogy sokat érnek, rögtön lerítt,

Én nem hagyhattam, hogy egyedül pakoljon, ketten gyorsabb,

Eközben a konyhában kihallatszott a szódásüveg sistergése, ahogy kitör a szénsav,

Már az utolsó hangszert vittem le, bátyám a gitárját pakolta,

Mikor én leértem a katakombába, a mi házunkba is becsapódott egy bomba,

Az egész családom –velem együtt- meredten állt,

Nem tudtuk, hogy bátyám túlélte-e, vagy megkapta a végső nyugalmat, a halált,

Elkezdett zuhogni az eső, nem tudtam mit tegyek,

Ha a romok közé rohanok, lehet, hogy a halálba megyek,

Nem bírtam tovább, és berohantam,

De bátyám a földszinten nem találtam,

Pedig tudom, hogy ott pakolt, mikor utoljára láttam,

Kinéztem az ablakon halálra váltan,

És elmosolyodtam,azon amit láttam,

Ott állt a bátyám, szelíden és -a szememben- nagyon bátran,

A kazamata hátsó bejáratához ment, és az ablakon át rövidebb volt,

A legrövidebb út, az ablakon át volt, szerintem ennek köszönheti, hogy teste nem lett holt,

Már a szabadban járt, mikor a bomba becsapódott,

És a lelkem Istenben, megint nem csalódott,

Ekkor meghallottuk a nyilasok menetelését,

Gyorsan lementünk a kazamatába, és a nagybátyám előkapta vadászkését,

„Soha nem lehetünk elég óvatosak” -mondta,

„Ne essünk mi mostan semmilyen gondba!”,

Végül a bombázók elszálltak, a nyilasok elvonultak,

És családom arcán, a ráncok kisimultak.

 

Most itt ülök, nagymamáméknál egy pokrócon, és írok,

Közben néha-néha egy kicsit sírok,

A nagyinál szállt meg az egész család, mert az ő háza ép maradt,

Nem döngeti se a német, se a nyilas a falakat,

Remélem mind megússzuk ezt a rémes kalandot,

És nem visel már apám, anyám a vállán ily sok gondot,

Most már megyek aludni, mert holnap vidékre slisszolunk,

Jó éjszakát kedves naplóm, holnap találkozunk.

 
A tagok művei
 
társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.