Dala'nar vára dicsőségben fürödik,

Dicsőiti sok nép, közte népe is.

Sok csatát elvesztett, de egye se hiába,

Mindegyikből tanult s a vesztés volt a tapasztalat ára.

De mégis, miután már nem volt tapasztalat híján,

Sorra nyerte csatáit a király, Dala'nar.

Ha pontosítani akarunk nem is ő nyerte,

Sok más tábornok az ő kegyéért tette.

Ezek pedig sötét titkok mindörökre bezárattak,

Le a várbörtönbe ahova az emberek csak halni jártak.

Fényes dicsőség nem hal meg soha,

Csak lepihen egy kissé, majd felszáll újra.

Ez a tudat, bíztatta s egyben vigasztalta,

Pedig tudta, vagyis tudhatta:

Hogy bár most mindenki őt dicséré,

A mámor és boldogság nem tart ám örökké.

Visszasétált, majd ledőlt trónjára,

Onnan hallgatta, népe, hogy örvend máma.

Lenn zúgodt a tömeg, s kiáltozott rája:

- Éljen Dala'nar, népünk hős királya.

Dala'nar vára romokban álla,

Osromolja sok nép, egyik sem barátja.

Sok csatát megnyert, mégis hiába,

Felkészületlenségéért halála az ára.

Volt neki tapasztalata, de sajnos nem elég,

S utálja a királyt ezért az egész nép.

Ha pontosítani nem csak az ő hibája,

De ekkora teherért senki nem vállalt kegyet nála.

S e titkok kamrája kinyilt mára,

S kijöttek a titkok, meg a rabok bosszúvágya.

Fényes dicsőség nem hal meg soha,

De már eleget pihent, s most elszállt a magasba.

Ez a tudat zavarta, sőt elkeserítette:

Hogy hajdanán mindenki őt dicséré,

A mámor és dicsőség mind eltüné.

Visszasétált, majd beledőlt kardjába,

Még így is hallotta, hogy népe mit mond rája.

Lenn zúgott a tömeg, kiáltozott máma:

- Vesszen Dala'nar, népünk gyülölt királya.