Fekete Sárkány Irodalmi Társaság
Fekete Sárkány Irodalmi Társaság
Tartalom
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Silencio
Silencio : Dicsőséges veszteség

Dicsőséges veszteség

britannicus  2006.03.29. 22:12

Tetszik ez a stílus.

Dala'nar vára dicsőségben fürödik,

Dicsőiti sok nép, közte népe is.

Sok csatát elvesztett, de egye se hiába,

Mindegyikből tanult s a vesztés volt a tapasztalat ára.

De mégis, miután már nem volt tapasztalat híján,

Sorra nyerte csatáit a király, Dala'nar.

Ha pontosítani akarunk nem is ő nyerte,

Sok más tábornok az ő kegyéért tette.

Ezek pedig sötét titkok mindörökre bezárattak,

Le a várbörtönbe ahova az emberek csak halni jártak.

Fényes dicsőség nem hal meg soha,

Csak lepihen egy kissé, majd felszáll újra.

Ez a tudat, bíztatta s egyben vigasztalta,

Pedig tudta, vagyis tudhatta:

Hogy bár most mindenki őt dicséré,

A mámor és boldogság nem tart ám örökké.

Visszasétált, majd ledőlt trónjára,

Onnan hallgatta, népe, hogy örvend máma.

Lenn zúgodt a tömeg, s kiáltozott rája:

- Éljen Dala'nar, népünk hős királya.

 

Dala'nar vára romokban álla,

Osromolja sok nép, egyik sem barátja.

Sok csatát megnyert, mégis hiába,

Felkészületlenségéért halála az ára.

Volt neki tapasztalata, de sajnos nem elég,

S utálja a királyt ezért az egész nép.

Ha pontosítani nem csak az ő hibája,

De ekkora teherért senki nem vállalt kegyet nála.

S e titkok kamrája kinyilt mára,

S kijöttek a titkok, meg a rabok bosszúvágya.

Fényes dicsőség nem hal meg soha,

De már eleget pihent, s most elszállt a magasba.

Ez a tudat zavarta, sőt elkeserítette:

Hogy hajdanán mindenki őt dicséré,

A mámor és dicsőség mind eltüné.

Visszasétált, majd beledőlt kardjába,

Még így is hallotta, hogy népe mit mond rája.

Lenn zúgott a tömeg, kiáltozott máma:

- Vesszen Dala'nar, népünk gyülölt királya.

 

 
A tagok művei
 
társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.